A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.
Középen egy öreg jegenyés, az egyik fáján a legnagyobb ragadozómadarunk, a rétisas fészke. Körülötte erdőirtások, fiatal faültetvények. Csupán kis foltnyi érintetlen erdőt, teret, környezetet hagyunk meg a zavarásra nagyon érzékeny lénynek. A jelenlegi jogszabályok megengedik az emberi tevékenységet a fészek közelében (egy minimális ütközőzóna betartásával), tehát az esetenként ott munkálkodó favágók, az erdészeti gépek csak azt teszik, amit a jelenlegi határozatok megengednek. Röviden tehát - törvényileg ennyit hagyunk a természetnek. Zavartalan nászrepülésről, udvarlásról, ami január környékén zajlik, szó sem lehet. Ennek ellenére, kész csodaként, a madarak minden évben költenek itt. Ami jó példa arra, hogy inkább a természet kényszerül alkalmazkodni hozzánk, mintsem mi emberek engednénk néhány hektáron az érdekeinkből, a gazdasági haszonból. Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzet.
A nádasokhoz fajok ezrei kötődnek, így igazi biodiverzitási gócpontoknak számítanak. A vizek minőségét javítják, tetemes szerepük van a vízi anyagkörforgásban, segítik a talajvízkészlet feltöltődését, védik a partokat az eróziótól, és nem kis mértékben csökkentik az árvizek hatásait. A sekély állóvizek felszámolása miatt Európa leginkább veszélyeztetett ökoszisztémai közé tartoznak. A halastavak partjait szegélyező nádasok értéke így felértékelődik. Csallóköz.
Régebben, a gyomirtók bevetése előtt a parlagon heverő földeket pipacsok tengere borította. A vadmák nagyon szereti a kalászosok társaságát, a gabonaszemeket kísérve széledt szét a világban. Így juttott el hozzánk is, még valamikor régen, az újkőkorban, a mezőgazdaság térhódításával. Kiváló önvető képességgel megáldott, ezért gyorsan terjed. A gyomok és gazok nem túl megtisztelő társaságába lett besorolva, kiszorult a gabonaföldek, mezők és utak szélére. Ritkán látni hát, hogy valaki esélyt adjon neki a fotón látható tömeges virításra.
Az odvas fák, például a botlófűzek drasztikus megfogyatkozása alaposan szűkítette kis baglyunk, a kuvik fészkelési lehetőségeit. Ezt az akadályt még bravúrosan vette madarunk, az emberi települések közelébe költözött, régi épületekbe, istállókba. De a legelők és tanyák fokozatos felszámolása már meghaladja a túlélési képességeit, száma fogyatkozik.
A hód mára sikeresen visszahódította az eredeti elterjedésének szinte egész területét. Előtte csaknem kipusztult, nálunk a 19. század végén. A probléma, hogy a száz évnyi időrésben, míg ez a rágcsáló nem volt jelen, nagy mértékben megváltoztattuk, csökkentettük az eredeti élőhelyét. Most, hogy visszatért és elterjedt, gondot jelent. Mint például egy ilyen gazdasági célból ültetett jegenyésben. Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzet.
Sokszor csak ennyi marad utánunk, ami zöld, ami élhető. A semminél kicsivel több, az elégnél jóval kevesebb. Kevés, mert ezek a szemernyi foltocskák a legtöbb élőlény számára nem elég nagyok, azonkívül túl izoláltak is. És ezek az üde pötyök a kultúrtáj ruháján is talán csak azért maradnak meg, mert öntözőberendezés részeit rejtik. Csallóköz.
A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.
Barna rétihéja hímje pihent meg a kieresztett halastó iszapos fenekén az igencsak nyüzsgő tavaszi nászrepüléses időszakban. A halastavak ugyan elsősorban emberi igényeket hivatottak kielégíteni, de jelentőségük ennél jóval nagyobb. Így például kiválóan szolgálják a természetet is. Vizeikben, partjaikon burjánzik a növényzet, nádasuk kiváló fészkelőhely és táplálékforrás. Csallóköz.
A bősi vízerőmű építése során egyik-másik mocsarunkat épphogy csak elkerülte a Dunához tartozó élőhelyek likvidálásának sorsa. Egyike ezeknek a Hálóterítő. Egyben ékes példája, hírmondója annak, hogy milyen érték veszett akkor oda, nyomtalanul, visszavonhatatlanul. Duna menti erdők Tájvédelmi Körzet, Csallóköz
Vércsefiókák néznek megilletődve a lencsébe – egy régi kéményben felcseperedett fészekalj. A vörös vércse könnyen urbanizálódik. Fészket a szabad természetben sem épít, helyette varjúk és szarkák fészkébe költözik, vagy sziklapárkányokon költ. Így a városi épületek ablakpárkányai, tornyai, kéményei, kiszögellései mind-mind ideális otthonképpel kecsegtetik a madarunkat. „Korona” kolostor, Somorja.
Tarvágások és kiterjedt nemesített nyárfa-ültetvények veszik körbe az öregebb erdők egyik ritka maradványát a Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzetben. Ez a facsoport is csak azért tudott megmaradni, mert védett csúcsragadozónk, egy rétisas-pár óriási fészket rakott egyik fáján több éve. Sajnos az erdőfolt folyamatos nyomás alatt van, az erdőgazdaság időről időre kikanyarít belőle egy-egy szeletet, helyén fiatal, idegen fajú nyárfák próbálnak sikertelenül ellenállni az elszaporodott szarvasállomány támadásainak. Felelős hozzáállás hiánya jellemző úgy az illetékesekre, mint a felsőbb szervekre is.
A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.
Nyárfa-tőkegomba csoportja nő a fatörzs vágásfelületén. Tömegesen is ellepheti a holt vagy élő fát, lebontja a faanyagot. Utóbbi esetben letört ágak helyén, sérüléseken át jut be a fába. A nyárfa egyik legnagyobb kártevőjének számít. Egy olyan parazitának, amelynek az elszaporodásához épp az ember teremti meg a feltételeket a favágással, illetve a fatörzsek koncentrált tárolásával. Csallóköz.
A nádasokhoz fajok ezrei kötődnek, így igazi biodiverzitási gócpontoknak számítanak. A vizek minőségét javítják, tetemes szerepük van a vízi anyagkörforgásban, segítik a talajvízkészlet feltöltődését, védik a partokat az eróziótól, és nem kis mértékben csökkentik az árvizek hatásait. A sekély állóvizek felszámolása miatt Európa leginkább veszélyeztetett ökoszisztémai közé tartoznak. A halastavak partjait szegélyező nádasok értéke így felértékelődik. Csallóköz.
A bősi vízerőmű építése során egyik-másik mocsarunkat épphogy csak elkerülte a Dunához tartozó élőhelyek likvidálásának sorsa. Egyike ezeknek a Hálóterítő. Egyben ékes példája, hírmondója annak, hogy milyen érték veszett akkor oda, nyomtalanul, visszavonhatatlanul. Duna menti erdők Tájvédelmi Körzet, Csallóköz
A kuvik megjelenésében egy rapszodikusan változékony teremtmény. Képes magából tollgolyót csinálni, hogy aztán kisvártatva a földre tottyanva úgy kihúzza magát egy negyedére fogyott, bubizós, csinos, fehér zoknis (nagyon elegáns, sűrűn tollazott lába van) pózba. Szóval kedve szerint tollazatában hízik és fogy.
A hód mára sikeresen visszahódította az eredeti elterjedésének szinte egész területét. Előtte csaknem kipusztult, nálunk a 19. század végén. A probléma, hogy a száz évnyi időrésben, míg ez a rágcsáló nem volt jelen, nagy mértékben megváltoztattuk, csökkentettük az eredeti élőhelyét. Most, hogy visszatért és elterjedt, gondot jelent. Mint például egy ilyen gazdasági célból ültetett jegenyésben. Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzet.
Az odvas fák, például a botlófűzek drasztikus megfogyatkozása alaposan szűkítette kis baglyunk, a kuvik fészkelési lehetőségeit. Ezt az akadályt még bravúrosan vette madarunk, az emberi települések közelébe költözött, régi épületekbe, istállókba. De a legelők és tanyák fokozatos felszámolása már meghaladja a túlélési képességeit, száma fogyatkozik.
A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.
Tarvágások és kiterjedt nemesített nyárfa-ültetvények veszik körbe az öregebb erdők egyik ritka maradványát a Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzetben. Ez a facsoport is csak azért tudott megmaradni, mert védett csúcsragadozónk, egy rétisas-pár óriási fészket rakott egyik fáján több éve. Sajnos az erdőfolt folyamatos nyomás alatt van, az erdőgazdaság időről időre kikanyarít belőle egy-egy szeletet, helyén fiatal, idegen fajú nyárfák próbálnak sikertelenül ellenállni az elszaporodott szarvasállomány támadásainak. Felelős hozzáállás hiánya jellemző úgy az illetékesekre, mint a felsőbb szervekre is.
Megnyúzva, kicsontozva, szétszórva, jól látható helyen a Tőkési-ág töltése mellett. Akár dicsekvésnek, provokációnak is felfogható a mód, ahogy csak úgy ki lettek dobva ide szarvasok testrészei, az arra járók szemébe vetve a valóságot. A vadorzás is egyike a csallóközi természetvédelmet érintő problémáknak. Gyakorlatilag lehetetlen tetten érni az elkövetőket és felderíteni az eseteket. Tőkési-ág Nemzeti Természeti Rezervátum.
A hód mára sikeresen visszahódította az eredeti elterjedésének szinte egész területét. Előtte csaknem kipusztult, nálunk a 19. század végén. A probléma, hogy a száz évnyi időrésben, míg ez a rágcsáló nem volt jelen, nagy mértékben megváltoztattuk, csökkentettük az eredeti élőhelyét. Most, hogy visszatért és elterjedt, gondot jelent. Mint például egy ilyen gazdasági célból ültetett jegenyésben. Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzet.
A bősi vízerőmű építése során egyik-másik mocsarunkat épphogy csak elkerülte a Dunához tartozó élőhelyek likvidálásának sorsa. Egyike ezeknek a Hálóterítő. Egyben ékes példája, hírmondója annak, hogy milyen érték veszett akkor oda, nyomtalanul, visszavonhatatlanul. Duna menti erdők Tájvédelmi Körzet, Csallóköz
A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.
Tarvágások és kiterjedt nemesített nyárfa-ültetvények veszik körbe az öregebb erdők egyik ritka maradványát a Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzetben. Ez a facsoport is csak azért tudott megmaradni, mert védett csúcsragadozónk, egy rétisas-pár óriási fészket rakott egyik fáján több éve. Sajnos az erdőfolt folyamatos nyomás alatt van, az erdőgazdaság időről időre kikanyarít belőle egy-egy szeletet, helyén fiatal, idegen fajú nyárfák próbálnak sikertelenül ellenállni az elszaporodott szarvasállomány támadásainak. Felelős hozzáállás hiánya jellemző úgy az illetékesekre, mint a felsőbb szervekre is.
A környezetvédelem nem fekete-fehér dolog. Óriási, hódrágta nyárfa a Duna mellett, Bősnél. Kerülete csaknem 4,5 méter. A hódok főleg a téli időszakban állnak neki nagyobb fatörzseknek, amikor más táplálékból – vízi és parti lágyszárúakból, bokrok friss hajtásaiból hiány van, no meg persze mikor nincsenek fiatalabb fák közel a vízhez. A kéreg és háncs csupán a kerület kb. 15%-án maradt sértetlen. A teljes körberágás a fa pusztulását jelenti. Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi körzet.
A szalakótát még szépsége sem mentette meg csallóközi kipusztulásától. Talán mert szépérzékünk ugyan fejlett, ám szépségek és értékek megőrzése terén annál gyengébben teljesítünk. Az életmódunk tetszés szerinti, átgondolatlan megváltoztatását mindig is a tájjal, a környezettel fizettettük meg. A legelők felszámolása, az idősebb facsoportok likvidálása miatt nem csak képletesen szállt tova ez a csókányi madár. Zöldeskék teste, kobaltkék válla, bíborkék kézevezői, fekete szárnyéle teljesen kiemelik a madarat a legelők monoton színvilágából. Még gesztenyebarna háta is színes, ékes foltként hat. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik erre a kontrasztra és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt ebbe az egyhangúságba.